Visszavág az ázsiai gyártóknak a Ford, ezek az új modellek érkeznek idén
Elektromos, többféle hibrid, sőt, V8-as benzines autó is rajthoz áll, ám egy műfajban máig a dízel a nyerő.
Elektromos, többféle hibrid, sőt, V8-as benzines autó is rajthoz áll, ám egy műfajban máig a dízel a nyerő.
Búcsúzik a 8500/perces fordulaton dolgozó Duratec motorral szerelt Caterham.
1985-ben vonzónak tűnt ez a kényelmes, dízel nyugati autó, aztán Budapestről Bécs felé tartva beütött a baj.
Inkább a hibridekre koncentrálnak.
Az amerikai autógyártó szeretné, ha a nagyvállalat mihamarabb pontot tenne az ügy végére.
A Ford ötlete szerint akár a roncstelepre is küldhette volna az adósok kocsiját a hitelező bank.
Ingyen kérhető automata váltó és hibrid rendszer a Ford Puma ST-hez, de érdemes elolvasni az apróbetűs részt.
Már automatikus váltóval is elérhető a Ford Puma sportváltozata, az ST, és nem is kerül többe, mint a manuális változat.
Levehető ajtók és tető, retró dizájn, masszív off-road technika: a Bronco még véletlenül sem tucat-SUV. Teszteltük.
A legújabb modellen már látható.